Tánciskola

Goldance Táncsport Egyesület
Tánciskolánk két helyszínen kezdte meg működését Budapesten, a XI. kerületben. Tánciskolánk bővült és a versenytánc képzésünk is elindult. Versenyzőink sikeres szerepléseinek köszönhetően tánciskolánk 2007-ben belépett a Magyar Táncsport Szövetség tagjainak sorába.
Kezdetben az ifjúsági és felnőtt korosztály túlsúlya volt jellemző tanfolyamainkra, de későbbiekben hangsúlyt fektettünk a gyermek, junior és a senior korosztály táncparkettre csábítására is.
Mivel nagy igény merült fel a régi típusú hobbi versenyek felélesztésére, ezért 2007-től több Goldance Tánciskolás Kupára került sor. Ezzel a tapasztalattal és lendülettel 2009-től már számos profi verseny megrendezésére is vállalkoztunk.
Szeretnénk a tánciskolás tanfolyamokat és a versenytánc vonalat is egyaránt bővíteni és fejleszteni. A magas színvonalú oktatás mellett nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy kellemes hangulat és jó közösség alakuljon ki. A tanfolyamokat évente három alkalommal bemutatóval zárjuk le, aminek keretében a tánciskola kezdő csoportjától kezdve a versenyzőkig mindenki fellép.
2006 óta tánciskolánkban Salsát is oktatunk. Tánciskolásainknak lehetőség nyílik a csoportok között átjárni, tehát nem csak a Goldance, hanem a táncikolások is "sokszínűek" hisz ezt a lehetőséget szinte mindenki kihasználja.
2010 óta létezik a Goldance Salsa fellépő csapat, mely már hamisítatlan seniorita hölgyekből és macho urakból áll. :)
2010 szeptemberében a Goldancet is elérte a Zumba láz. Nagy lehetőség ez nekünk táncosoknak, hisz a zumba segítségével nagy rétegekhez el tudjuk jutatni a tánc örömét.
A zumba nem csak fitnessz, hanem tánc is egyben.
Első táborunkat 2005 nyarán rendeztük Kehidakustányban. A nagy érdeklődés miatt a következő évben már két tábort szerveznünk, külön a tánciskolásoknak és külön a versenyzőink számára. 2008 nyarán a két tábor mellett már egy nyári senior továbbképzésre is sor került.
2011 - ben először Társastáncosok, Salsások és Zumbások nyaralnak és táncolnak majd együtt, így nyaranta is összegyűlik a Goldance - család.
A bemutatókon, táborokon és versenyeken kívül szeretnénk rendszeresen táncos bulikat és bálokat is szervezni, hogy a megszerzett tánctudást kötetlenül is élvezhessék és gyakorolhassák tanítványaink.
Tánciskolánk tanárai nagy lendülettel és lelkesedéssel tanítanak, szervezkednek, hogy mindenki örömét lelhesse ebben a varázslatos sportban és művészetben.
Az egyesület vezetője:
Kreiter Dávid
1997 óta táncolok. 2003 óta tanítok Standard és Latin-amerikai táncokat. 2008 - ban szereztem másoddiplomát a Magyar Táncművészeti Főiskola Modern Társastánctanári szakán.
A Standard és Latin - amerikai táncokon kívül szenvedélyeim még a Balett és a Salsa. E négy stílus számomra kiegészítik egymást, mint a tűz, a víz, a föld és a levegő.
A táncban megtaláltam mindent, ami fontos: szerelmet, gyűlöletet, szenvedélyt és az összes elhasznált közhelyet, melyek nélkül minek is élnénk. Minden nap újat tanulok, és majd akkor nem táncolok, ha már nem lesz ilyen nap…
Maximalizmusra törekszem magammal és tanítványaimmal szemben.
Kedvenc eredményeim:
2009. Hungarian Open (Rising Star) I. hely
2005. Standard Magyar Bajnokság III. hely
2005. Savaria Standard Bajnokság I. hely













