Goldance nyári tánctábor 2026
A nyár legjobban várt táncos eseménye

Tánctábor 2026 - ban?
Természetesen! Egész évben az egyik legjobban várt eseményünk a nyári tánctáborunk, ahol összegyűlik a Goldance Tánciskola táncos családja és együtt táncol, bulizik egy héten át. Ez az egy hét mindig a felhőtlen kikapcsolódásról, az együtt töltött időről és a táncról szól.
Rengeteg fantasztikus élményt hozott már nekünk Siófok. Ez idén sem lesz másképp, hiszen Siófokon, az Aranyparton, privát partszakaszunkon éljük át mindezt. Tánc a parton, a teremben, de még a Balatonban is.
A munkával töltött mindennapokból mindig jó egy kicsit kiszakadni és feltöltődni. Nyári táborunkban az aktív és passzív pihenés is jelen van, hiszen mindennap érdekesebbnél érdekesebb táncórákon vehetsz részt. Ha pihenni van kedved, akkor a Balaton parton található napágyak várnak, hogy onnan élvezd a napsütést és a Balaton pihentető látványát. Mindemellett pedig részt vehetsz különböző táncóráink is. Ezen felül természetesen készülünk csapatépítő játékokkal is, ahol tanáraink és diákjaink együtt játszanak és kovácsolódnak össze még jobban.
A nyár mindig tartogat magában valami újat, valami érdekeset, pont úgy mint a Goldance nyári tábora.
Készen állsz? Tarts velünk Te is!
Regisztrálj most tánctáborunkba
Készen állsz? Tarts velünk Te is!
IDŐPONT
2026. június 22. hétfő - 28. vasárnap (7 nap, 6 éjszaka)
SZÁLLÁS
Hotel Európa, Siófok, Petőfi stny. 15. és Hotel Hungária, Siófok, Petőfi stny. 13
3★ szállodában, 2 ágyas szobákban, a szobák nem klimatizáltak
(limitált számban klímás szoba és apartman is rendelkezésünkre áll)
Szobák hűtővel és TV - vel felszerelve, WIFI a földszinten.
Tánctáborunk helyszíne a Hotel Európa és Hotel Hungária, mely Siófokon, az Aranyparton található. A hotel kapuján kilépve máris a Petőfi sétányon találhatjuk magunkat. Pár pillanat alatt Siófok legforgalmasabb utcájában sétálhatsz, ahol rengeteg étterem és bolt vár rád. Természetesen a pihenésre is lesz lehetőséged, hiszen a hotel pont úgy helyezkedik el, hogy nem a sétány legforgalmasabb pontján található. Ebben az egy hétben bátran választhatod a szórakozást, hiszen mi is minden estére készülünk egy zseniális bulival, hogy tényleg kiereszthessük a munka által ránk rakódott feszültséget. Lehet, hogy nem a legkipihentebben hagyod el a tábort, de egy biztos; feltöltődve, élményekkel és barátokkal fogsz távozni.
A hotel természetesen biztosít ágyneműt és törölközőt, de ha jobban érzed magad saját ágyneműben, akkor nyugodtan hozd magaddal. Minden szoba hűtővel és TV-vel felszerelt, de egyik szobánk sem klimatizált és egyéb műszaki cikkeket sem tartalmaz (pl. hajszárító). WIFI használatra a földszinten van lehetőség.
Először az Európa Hotelt töltjük fel, majd csak ezt követően a Hungária Hotelt.
A hétvégére regisztráltakat a Hungária Hotelba osztjuk be.
Mindkét Hotelben LIMITÁLT számban vannak klimatizált szobák (2 fős) és apartmanok (3 fős), melyek felárral rendelkeznek és a csomagáron felül fizetendőek!
Klimatizált szoba felár: 2.500 / éj / fő
Ha klimatizált apartmant szeretnél kérjük a megyjegyzés rovatba jelezd nekünk!
(Külön e - mailben küldjük majd az ezzel kapcsolatos információkat.)
Klimatizált apartman felár: 3.500 / éj / fő
Ha klimatizált apartmant szeretnél kérjük a megyjegyzés rovatba jelezd nekünk!
(Külön e - mailben küldjük majd az ezzel kapcsolatos információkat.)
Nézd meg a szállásról készült videónkat
Kérdésed van?
Keress minket bátran!
Telefon: +36 30 442 7902
Email: mail@goldance.hu
Miért lesz ez életed egyik legjobb tánctábora?
★★★ superior Hotelben az összes Goldys táncos barátoddal
Egy hét alatt, TÖBB MINT 100+ WORKSHOP, 40+ tanár, 5 teremben
Plusz egy helyszín (sátor)
Minden éjszaka party
Saját medence, kihagyhatatlan partykkal
Ízletes, félpanziós étkezés (reggeli, vacsora)
ÖSSZES oktatott táncstílusunk már HÉTFŐTŐL képviseltetve, kedvenc tanáraitok által,
TÁNC NAPESTIG, gyakorlás, új figurák és technikák elsajátítása,
CSAPATJÁTÉKOK, strandolás, esti bulik, extra programok
Tudod, miért nem hagyhatod ki tánctáborunkat?
Mert olyan koreográfiákat, lépéskombinációkat és technikákat sajátíthatsz el, melyeket egész évben nem. Tanáraink mindig készülnek valami újjal, valami sosem látott érdekes kombinációval, melyet csak itt tanítanak meg. Egy buliban így könnyű lesz elkápráztatni a táncpartnered, hiszen egy sosem látott kombináció során mindenkinek tátva marad a szája.
Itt lesznek kedvenc tanáraid, akikkel most nem csak az órákon találkozhatsz, de végre együtt is bulizhatsz velük. Természetesen a Goldys tanárokon kívül hétvégén megérkeznek vendég tanáraink is, akiktől szintén elképesztő újdonságokra tanulhatsz meg. Egy hét alatt annyi újdonsággal találkozol, melyre több hónap alatt tudnál csak szert tenni.
Egy tánctábor, mely fantasztikus élményekkel gazdagítja majd a mindennapjaid.
Kezdőként is érdemes részt venni a táborban?
Kicsit már-már bepánikoltál a sok fejlődés és új lehetőség hallatán igaz? Ne aggódj, kezdőként is van lehetőséged részt venni az órákon. Minden évben készülünk olyan órákkal is, ahova bátran be tudsz állni, akkor is hogyha még nem próbáltad az adott táncstílust. Ennek köszönhetően van lehetőséged kipróbálni olyan táncokat is, amelyekkel eddig csak szemeztél. Ha pedig még sosem táncoltál, akkor is tökéletes lehetőség kipróbálni magad. Kicsit gyorsabb a tempó, de egy biztos, itt mindenki segíteni fog, hogy bátorságot is szerezz a tánctudásod mellé.
Csapatjátékok, mi is ez pontosan?
Már mondtuk, hogy a táborban a tánc és a bulik mellett a csapatjátékok is elképesztő szerepet játszanak. Itt a Goldance család tényleg együtt nevethet vagy épp már-már sírva nevethet, mert itt aztán bármi megtörténhet. Szellemi és ügyességi versenyek által csillogtathatjuk tudásunkat, sőt természetesen tánc tudásunkat is. Emlékszel még, amikor gyerekkorodban bátran beálltál egy sorversenybe csak a buli kedvéért? Ez is pont ilyen. Játszunk, mert jól esik, mert vicces, mert összekovácsol, és mert elképesztő a hangulat közben. Igazából mi magunk sem tudjuk néha, hogy nézni vagy részt venni jobb-e egy-egy játékban. Na jó, de tudjuk. Természetesen részt venni, mert játszani mindig jó, de ha csak kívülről szemlélődnél, arra is van lehetőség. Egy biztos, vicces lesz.
Tényleg privát partszakasszal rendelkezik a helyszín?
Hihetetlen igaz? Pedig így van. A Balaton part már önmagában hívogató, de amikor az Aranyparton egy privát partszakasz a miénk, az bizony felbecsülhetetlen. A hotel ajtaján kilépve pár lépés után már a Balatonban találhatod magad. Mennyivel kényelmesebb, hogy nem kell kilométereket gyalogolni, hogy élvezd ezt a látványt. Itt bizony nem kell versenyt futni a napozóágyért vagy a legjobb helyekért, hiszen mindenki kényelmesen elfér és élvezheti a Balaton simogató hullámait vagy a napsütést a legnagyobb kényelemben. Végre nincs tömeg, szúrós pillantások, csak jókedv, nyugalom és a nyári Balaton part.
Hol és mikor lehetséges az étkezés?
A hatalmas bulik és táncolás mellett bizony fontos, hogy éhen se maradjunk. A hotel félpanzióval segít, hogy energia tartalékaink újra legyenek töltve, hiszen svédasztalos reggelivel és vacsorával várnak minket a hotel éttermében. Sőt tudjátok mi a legjobb még, hogy vacsora közben a legjobb helyről csodálhatjuk a naplementét. Azért nem hangzik rosszul egy vacsora a Balaton parton, a naplementében. Ha napközben megéhezel vagy ebédelni szeretnél, akkor a Petőfi sétányon található rengeteg étterem csak téged vár. Ha bármilyen érzékenységed van, kérjük a jelentkezési lap kitöltésénél jelezd, hogy fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.
Táncok és tanárok
SALSA Gábor, Guszti, Tibi, Bence, Kálmán, Szaki, Andris, Norbi, Tomi, Szabi, Verocs, Eszter, Lilla, Dóri, Viki, Andi, Zsuzsi, Dorina, Szandi, Laura
TÁRSASTÁNC - Gábor, Zoli, Sziszka, Andris, Attila, N. Gábor, Márk, Imi, Kati, Anita, Dóri, Julcsi, Saci, Betti, Rebeka
BACHATA - Kálmán, Vendel, Márk, Bálint, Kristóf, Patrik, Ildi, Réka, Viki, Anna, Szandi, Meli, Szasza
WEST COAST SWING - Zsolt, Dani, Gábor, Levy, Tibi, Timi, Eszti, Ivett
ROCKY - Gábor, Kati
ZUMBA - Gábor, Kati, Eszter, Dóri, Enikő
Mi szóltunk, hogy a Balatonnál is összegyűlik a Goldance család apraja nagyja. Itt bizony minden táncstílus képviselteti magát a legprofibb tanárok által. Úgy gondolod csak Te várod izgatottan a tábort? Nem, nem, mi is egész évben nagyon készülünk erre a hétre. Mert jó együtt lenni, új embereket megismerni és együtt bulizni. Hiszen év közben lehet, hogy nem sikerül elszabadulni a munka miatt, de itt bizony nincsenek gátló tényezők.
Órarend
Májustól érhető el!
Szolgáltatások
GOLDANCE PASS - 205.000 + IFA / FŐ (Hotel Európa! Minden workshop és party, 2 ágyas szobában, 7 nap / 6 éj, svédasztalos félpanzióval, szállás hétfőtől - vasárnap)
MIX PASS - 159.000 + IFA / FŐ (Hotel Európa! Minden workshop és party, 2 ágyas szobában, 5 nap / 4 éj, svédasztalos félpanzióval, szállás szerdától - vasárnap)
WEEKEND PASS - 86.000 Ft + IFA / FŐ (Hotel Hungária! Minden workshop és party, szállás, 2 ágyas szobában, 3 nap / 2 éj, péntektől - vasárnapig svédasztalos félpanzióval.)
Full workshop pass - 81.000 Ft / FŐ (Hétfőtől vasárnapig csak workshop és party, szállás nélkül)
Mix workshop pass - 69.000 Ft / FŐ (Szerdától vasárnapig csak workshop és party, szállás nélkül)
Weekend workshop pass - 43.000 Ft / FŐ (Péntektől vasárnapig csak workshop és party, szállás nélkül)
Parkolás a hotel parkolójában korlátozott számban, érkezési sorrendben elérhető 5.000 Ft / autó / 24h
KEDVEZMÉNYEK:
Normal Bird jegyár: 2026.05.13 - ig
Late Bird jegyár: 2026.06.15 - ig
GYERMEKKEDVEZMÉNY
0 - 5,99 éves korig ingyenes
6 - 11.99 éves korig 50% kedvezmény
Check in: érkezés napján 12:00 (Szoba elfoglalása 16:00)
Check out: távozás napján 10:00 (Nem őrzött csomagszoba biztosított)
Ne maradj le az év legjobb eseményéről
Jelentkezz még ma, és legyél részese a varázsnak!