Táncfajták: Salsa
Napok: Csütörtök, Kedd
Helyszínek:
Nyugati/Oktogon Fáklya Klub földszinti terem
Nyugati/Oktogon Fáklya Klub II.em. 214.
ETELE út II. emelet
A "Salsa" kezdetben nem más, csak egy tánc... Aztán mozgást, ritmust, történelemet, stílust és egyéni célokat jelent... Majd egy társasággá és közösséggé fejlődik a jelentése... Végül egy életérzés lesz, és minden, ami "Salsa", az életed meghatározó részévé válik...
Mindig is meghatározó volt számomra az ének, a zene, a tánc és a színészet. Kezdetben iskolai rendezvényeken szerepeltem, énekkarba jártam, majd megjelent az életembe a tánc is. Középiskolás koromban elhívtak társastánc órákra, aminek nagyon örültem, hogy végre meg fogom tudni különböztetni a jobb és a bal lábamat. Az első lépések és (főként klasszikus) stílusok mellett csodás emberekkel ismerkedtem meg, így az emberek, a jó hangulat, a zene és a tánctudás miatt nem engedtem el többé a táncot.
Egy társastánc órán volt egy bemutató a salsáról, aminek a lüktetése, látványa és egyszerűsége azonnal magával ragadott és tudtam, hogy ebből több kell nekem...
Amikor a tanulmányaim előrehaladtával új városba kerültem, az első héten szembe jött velem egy nagy piros plakát: "Kezdő Salsa tanfolyam" felirattal. Megálltam, egymásra néztünk és gondolkodás nélkül elkértem a számát...
Megadta... Azóta elválaszthatatlan kapcsolatban vagyok a Salsával... Nélküle sokkal kevesebb lennék, de nem csak a tánctudás miatt, hanem a mozgás, a Salsa történelme, a sok barát és rengeteg élmény nélkül is, amit mind-mind az idő folyamán a salsának köszönhetek.
...célja, hogy bemutassam a Salsát mindenkinek, aki egy különös kapcsolatra vágyik vele, mindezt azzal az alázattal teszem, amit én is megkaptam az oktatóimtól.
Igyekszem, hogy az órák jó hangulatban tűnjenek perceknek, és a fejlődés a kikapcsolódással együtt kéz a kézben járjon.
Szeretném, ha a tanítványaim egy jó hangulatú, befogadó baráti közösséget alkossanak és az egész világ bármelyik bulijában folyékonyan beszéljenek a tánc nyelvén.
# | #Szint | Szint | Tanár | #Nap | Nap | Időpont | Helyszín | Érdekel? |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
9 | 0 |
ÚJ
Salsa - Kezdő I.
Csatlakozz okt. 17-ig! |
Tanár: Kálmán , Zsuzsi | 2 | Nap: Kedd Okt. 03-tól! |
Időpont: 18:30-20:00 |
Helyszín: ETELE út II. emelet |
|
16 | 1 | Salsa - Kezdő II. | Tanár: Kálmán , Szandi | 4 | Nap: Csütörtök |
Időpont: 20:00-21:30 |
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub II.em. 214. |
|
28 | 5 | Salsa - Haladó I. | Tanár: Kálmán , Szandi | 4 | Nap: Csütörtök |
Időpont: 18:30-20:00 |
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub II.em. 214. |
|
Utolsó frissítés dátuma: 2023. 09. 24. |