//

Standard táncok

közé soroljuk az angol keringőt, a tangó, a bécsi keringőt, a slowfoxot és a quickstepet.

Angol keringő

A tánc nevéből is kiderül, hogy származási helye Anglia. A húszas években a Bostonból fejlődött ki, mely a Bécsi keringő utódja volt.      Érdekessége, hogy a régi "kerek" fordulások mellett már az "egyenes irányú mozgás" új elemeit is tartalmazza. A versenyeken standard kategóriában a párok elsőként táncolják. A tánciskolák kezdő tanfolyamán is az alapvető táncok egyike. Zenéje lágy és harmonikus, 3/4-es ütemének első ütése mindig hangsúlyos, mellyel a mozgás lendülete is harmonizál. Eleganciájának köszönhetően számos bál nyitótáncaként láthatjuk. 

Tangó

A Tangó származása elválaszthatatlan az argentín néplélektől és fővárostól, Buenos Airestől, eredete viszont igen vitatott. A Tangó elnevezés a "tambor", azaz dob szóra vezethető vissza, amely a fekete dél-amerikaiak dobszólóval kisért ünnepét idézi fel. A táncos és zenei befolyás a kubai Habanérából és az argentín Milongából származik. A modernizált Tangó (Tango Argentino) mindenekelőtt Buenos Aires kikötőnegyedében terjedt el. A spanyol-argentín mélabúval átitatott tangó ellentétei a férfias és nőies, a kemény és lágy, az agresszív és szentimentális vonásokban mutatkozik meg. Napjainkban kétféle Tangó van jelen. Az egyik az angol stílusú, melyet a standard táncversenyeken láthatunk, a másik az Argentín Tangó, amely a divattánc kategóriájába tartozik. A tangót a szenvedélyes előrehaladó mozgások, a hirtelen késleltetések és egyértelmű figuralezárások jellemzik. 

Bécsi keringő

A társastáncok közül a keringőnek van a legrégebbi hagyománya. A neve a német "waltzen", azaz forogni, keringeni szóból származik. Néptáncként a harmincas években fedezték fel újra Németországban és Ausztriában. A Bécsi keringő táncos jellege a gyors, egyenletes, szárnyaló, teret betöltő lépésekben és forgómozgásokban nyilvánul meg. 

Slowfox és quickstep

A Slowfox és a Quickstpe a Foxtrottból fejlődött ki a huszas években, és a lassabban és gyorsabban játszott zene alapján váltak ketté. A Slowfoxra a test folyamatosan haladó, hullámszerű mozgása jellemző. Technikailag igényes tánc, ezért inkább csak a versenytáncosok tanulják meg. A Quickstep dinamikusabb, elsöprő tempója miatt a legvidámabb társastánc. Versenyeken szökellő és futómozgások is tarkítják a táncot, ami miatt a versenyek finálétáncaként nagy népszerűségnek örvend  

Latin-amerikai táncok

között szerepel a szamba, cha-cha-cha, rumba, paso doble és jive. 

Cha-cha-cha

Egy kubai zenész, Enripue Jorrin alkotta meg a cha-cha-chát. A Rumbának és a Mambónak egy változata. A Cha-cha-cha szó a zene ritmikus részének tekinthető, és a táncosok három lépéssel interpretálnak. A Kubából származó elragadó zene és tánc először Észak-Amerikát, majd később Európát hódította meg. A gyors, temperamentumos zenével, a tiszta, világos ritmussal, és a variációgazdag, vidám figurákkal a Cha-cha-cha nagyon népszerű tánccá vált. 

Szamba

A Samba eredetileg több táncforma gyűjtőneve, melyeket az afrikai néger rabszolgák vittek magukkal Kongóból, Szudánból, Angolából az új hazájukba, Brazíliába. A Samba szó a "semba" afrikai szóból ered, ami tipikus csípőmozgásokat jelöl. A Szamba élénk, könnyed, gondtalan zenéje a rioi karneválok hangulatát idézve ösztönöz a táncos mozgásra. Vidám, kirobbanó életöröm jellemzi. 

Rumba

A Rumba eredetileg több kubai páros tánc gyűjtőneve. A XIX. század leírásaiban szenvedélyes, csábító táncként említik. A nő ingadozik az odaadás és az elutasítás között, a férfi pedig a vonzódás és függetlenség között. Ehhez fontos kifejezőeszköz a női csípőmozgás. Napjainkban jazz-elemeket is átvettek a Rumbába. 

Paso Doble

A Paso Doble eredetében egy spanyol tánc, amelyet spanyol mars zenére táncolnak. A tánc bikaviadalt ábrázol, ahol a férfi a torreádor szerepét veszi át, a nő pedig a piros kendőt (és nem a bikát) testesíti meg. A férfi és a nő együtt mozog egy képzelt bika körül, mikozben flamenco-elemeket és az arénabeli küzdelemre jellemző stilizált figurákat adnak elő. 

Jive

A Jive nemzetközileg elfogadott elnevezése annak a táncnak, amelynek sokféle, egymással rokonságban álló afro-amerikai elődje volt. Ezekhez tartoztak a harmincas évek elején a Lindy Hop, a Blues, a Swing, a negyvenes években a Boogie vagy a Boogie-Woogie, a Jitterburg és a Bebop, valamint az ötvenes években a Rock and Roll. Ezeket a táncokat az amerikati katonák hozták át Európába, ahol szabad mozgásstílusukkal a fiatalság körében gyorsan kedveltté váltak. Ezekre a táncokra jellemző zenei világ ritmikus hangsúlyozásásával táncra ösztönöz mindenkit.
 

Salsa

“A salsa, az valami büszke, vad és érzéki. Olyan, mint a szerelem túl sok szenvedéllyel…”
(Izzy Sanabria)
 
Származási helye: Kuba, Karib-térség
A „salsa” szó jelentése: „íz, szósz, fűszer”
A salsa egy általános szó különböző táncritmusokra, amely a spanyol nyelvű Karib-térségből származik. A jelenkori nagyvárosok zenei jelensége, hasonlóan a jazzhez, vagy a rockzenéhez. Zene, amely a kezdetektől fogva táncra teremtetett, amelynek fejlődése során szeretet és gyűlölet, szatíra és történelem, forradalom és tekintély olvadt egybe.
 
Kialakulásának rövid története:
Eredetileg a salsa azt a rendkívül összetett, sok-rétű zenei stílust jelentette, melynek kialakulása a XVI. századra nyúlik vissza. Arra az időszakra, mikor megkezdődött az afrikai feketék (szklávék) behurcolása Latin-Amerikába.
A kemény rabszolgaéletben az egyetlen szórakozást a közös éneklés és tánc jelentette, mellyel meg tudták őrizni múltjukat, felidézhették otthonukat, őseik földjét, és keserű sorsukat táncban tudták kifejezni. Hangszereiket hím- és nőneműnek tekintették, s tisztelték testüket, lelküket. Legjellemzőbb és legfontosabb zeneszerszámuk a dob volt, annak az életszemléletnek képviselője, melyet őseik földjén hagytak. A mindennapi kínok közepette a dobszóból merítettek erőt a túléléshez, a megújuláshoz.
Az idők során a kubai zenébe beépült a spanyol vándorok vásári éneke, melyet a szklávék átvettek és átültettek saját gondolkodás- és kifejezésmódjukra. Nagy szerepet játszott a zene alakulásában az 1791-ben St. Domingue szigetén (mai Haiti területe) kitört rabszolgafelkelés is. A forradalom elől menekülő franciákkal együtt a nyugat-európai zene is beszivárgott az országba, mely aztán belopta magát a kubai népzenébe és kreolosodott. Így keletkezett több új ritmus is, pl. a bolero, a contradanza és a guajira.
Az első világháború idején jutott el a városokba a himnuszként tisztelt, gúnyos, tiszteletlen hang-vételű son, mely a sziget feketék alkotta keleti részéből terjedt, s mely a fejlődés egy új impulzu-sává vált az egész kontinens tánczenéjében.
A 30-as évekre annyira megnőtt népszerűsége, hogy minden kubai dalt befolyása alá vont. Így alakult ki a guajirason.
A ‘20-as években az USA-ból a szigetre látogató fekete zenészek hatására a jazz ritmusvilága is keveredett a kubai zenével, ami többek között a mambo és a cha-cha-cha születését eredményezte.
Amit ma salsaként ismerünk, az a konfliktusokkal teli ‘60-as években született. Ebben az idő-szakban rengeteg kubai és puerto ricói emigráns érkezett New Yorkba, ahol a társadalom kitaszított és kizsákmányolt rétegévé váltak, ám igyekeztek megőrizni hagyományaikat, kultúrájukat. Dalaik a közösség sajátos küzdelmeiről, nyomoráról, problémáiról szóltak. A Beatles-mánia elhatalmasodásával és a popzene fellendülésével a karib zene egy időre háttérbe szorult, ám a ‘60-as évek végére új hangzások és ötletek fejlődtek ki, melyet a latinók és más bevándorlók is átvettek, s ötvözték a kubai és fekete zenével, a rockzenével, valamint a karibi és afrikai folklórral. További újítás volt, hogy olyan hangszereket is felvettek, melyek eltértek a karibi hagyományoktól, így a zene elvesztette eredeti tisztaságát, viszont egy durva, lázadó, lüktető hangzást kapott.
A ma ismert salsa tehát több évszázados zenei és kulturális lerakódás eredménye, melynek rohamosan hódít teret a világban.