Zsolt "Zsolt"

Táncfajták: West Coast Swing

Napok: Csütörtök, Hétfő, Szombat, Szerda

Helyszínek:
Nyugati/Oktogon Fáklya Klub II.em. 201.
Nyugati/Oktogon Fáklya Klub III.em. terem
MABÉOSZ - 1064. Bp, Vörösmarty u. 65.
ETELE út


A táncban én örömre, a barátaimra, és egy második családra leltem.

Hogyan érkezett a tánc az életembe?

Kis korom óta lételemem a zene. Iskolás éveimet ének-zene tagozatos osztályban kezdtem.
10 évesen kezdtem el társastáncolni, amikor az egyik délutáni informatikai szakkör után még nem volt kedvem hazamenni és benéztem a szomszédos tornaterembe. Azonnal magával ragadott, és nem eresztett. Komoly löketet az első megyei bajnokságunkon megszerzett győzelem adott, ami után a New York Tánciskolában folytattuk magasabb szinten, akkori tanárommal és partneremmel, Takács Ibolyával. Én ebben a tánciskolában nőttem fel, és kezdtem meg tánctanári pályafutásomat is. 

2010-ben egy Európa hajós fellépést láttunk Lady Gaga – Just dance című számára, ami a latin amerikai táncoktól azonnal a West Coast Swing felé lökött minket. Ekkor ez a tánc még nagyon fiatal volt itthon. L. Gabriellával kezdtük el együtt tanulni, és kisebb csoportokban tanítani. Nemsokára csatlakoztunk V. Zsolt és G. Timi formációs csapatához. 2012- ben a TF-en Tánctanári képesítést szereztünk, majd a Goldance tagjaként tanítottunk. Egy évre Angliába költöztünk, ahol Paul Warden, Coleen Man és Catriona Wiles óráira jártunk. Hazaköltözésünk óta is ebben a táncban élek, gyakran és rendszeresen járok nemzetközi rendezvényekre, ahol nagy nevű tanároktól tanulok és folyamatosan mérettetem meg magam versenyeken.

Miért pont a West Coast Swing?

Mindennapi munkámban és a táncban is jelentős szerepet tölt be a kreativitás és az alkotás. Ebben a táncban végtelen lehetőségek vannak. A partnereddel együtt írjátok a sorokat és közben érzitek, hogy valami nagyon jót hoztatok össze. Nincs két ugyanolyan tánc ugyanarra a zenére. Ez nagyon jó élmény!

# #Szint Szint Tanár #Nap Nap Időpont Helyszín Érdekel?
22 3 West Coast Swing - Középhaladó I. Tanár: Gabi , Zsolt 1 Nap: Hétfő
Időpont: 20:00-21:30
Helyszín: MABÉOSZ - 1064. Bp, Vörösmarty u. 65.
21 1 West Coast Swing - Kezdő II. Tanár: Gabi , Zsolt 1 Nap: Hétfő
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: MABÉOSZ - 1064. Bp, Vörösmarty u. 65.
3 0 ÚJ West Coast Swing - Kezdő I.
Csatlakozz nov. 13-ig!
Tanár: Gabi , Zsolt 3 Nap: Szerda
Okt. 30-tól!
Időpont: 20:00-21:30
Helyszín: MABÉOSZ - 1064. Bp, Vörösmarty u. 65.
27 7 West Coast Swing - Haladó II. Tanár: Gabi , Zsolt 4 Nap: Csütörtök
Időpont: 18:30-20:00
Helyszín: MABÉOSZ - 1064. Bp, Vörösmarty u. 65.
7 0 West Coast Swing - Kezdő I.
Csatlakozz szept. 26-ig!
Tanár: Zsolt , Gabi 4 Nap: Csütörtök
Szept.12-től!
Időpont: 20:00-21:30
Helyszín: MABÉOSZ - 1064. Bp, Vörösmarty u. 65.
1 47 West Coast Swing - SlingSokk - a határaidon túl
Egy workshop elővételben október 25. péntek 12:00 óráig: 8.000 Ft. Ezt követően a helyszínen: 9.500 Ft
Tanár: Gabi , Zsolt 6 Nap: Szombat
Okt.26.
Időpont: 09:30-13:00
Helyszín: ETELE út
Jelentkezem

Utolsó frissítés dátuma: 2024. 10. 22.

Helyszínek betöltése...