Táncfajták: West Coast Swing
Napok: Csütörtök, Szerda
Helyszínek:
Nyugati/Oktogon Fáklya Klub földszinti terem
Nyugati/Oktogon Fáklya Klub II.em. 201.
A tánc kikapcsol és feltölt. Amíg táncolsz, picit jobb a világ. Gyere és tapasztald meg a tánc erejét.
Szüleim együtt társastáncoltak, így költői túlzással elmondható, hogy az anyatejjel szívtam magamba a tánc szeretetét.
9 évesen ismerkedtem meg a társastánccal és elvarázsolt a 10 féle táncstílus. Latin és standard versenyeken is részt vettem 14 éves koromig, de a szokásos fiú hiány miatt abba kellett hagynom. Ezt követően folyamatosan hiányzott valami az életemből, de csak 2019-ben tudatosult bennem, hogy ez a tánc.
Az egyik barátnőmtől hallottam a West Coast Swingről. Az első Goldances kezdő órám után tudtam, hogy én meg szeretném tanulni ezt a táncot. Hamar kiderült, hogy ehhez a legjobb helyre kerültem, mert Gombos Tímeától és Vajda Zsolttól, valamint Keller Brigittától és Miskolczy Viktortól tanulhattam.
Magával ragadott a tánc sokszínűsége, az improvizáció adta lehetőségek, a vezető és követő között kialakuló kommunikáció és a lányoknak nyújtott szabadság.
A tánc folyamatos változása és a saját fejlődésem érdekében részt veszek magyar, valamint nemzetközi workshopokon és versenyeken.
Szeretném, hogy a tanítványaim megtapasztalják, milyen érzés szuper zenékre felszabadultan táncolni, ráadásul egy jó közösségben.
# | #Szint | Szint | Tanár | #Nap | Nap | Időpont | Helyszín | Érdekel? |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
5 | 0 |
West Coast Swing - Kezdő I.
Csatlakozz júli. 26-ig! |
Tanár: Hajni , Marci | 3 | Nap: Szerda Júli.12-től! |
Időpont: 20:00-21:30 |
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub földszinti terem |
|
9 | 3 | West Coast Swing - Középhaladó I. | Tanár: Hajni , Levy | 4 | Nap: Csütörtök |
Időpont: 18:30-20:00 |
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub II.em. 201. |
|
3 | 0 |
ÚJ
West Coast Swing - Kezdő I.
Csatlakozz szept. 28-ig! |
Tanár: Hajni , Levy | 4 | Nap: Csütörtök Szept. 14-től! |
Időpont: 20:00-21:30 |
Helyszín: Nyugati/Oktogon Fáklya Klub II.em. 201. |
|
Utolsó frissítés dátuma: 2023. 09. 24. |