Ádám "Ádám"

Hogyan érkezett a tánc az életembe?

7 évesen édesanyám gyakorlatilag belökött a táncterem ajtaján. Öt év klasszikus balett és néptánc után, 12 évesen találkoztam a versenytánccal: szerelem volt első látásra, ami a mai napig tart. Pár hónapnyi tanulást követően, rögtön az első versenyem döntője után aranyérem csillogott a nyakamban, onnantól kezdve pedig még elszántabb voltam, egyre többet szerettem volna tanulni. Szerencsésnek mondhatom magam, mert kiváló magyar és külföldi tanárok óráin vehettem részt. Miután abbahagytam a versenyzést, tanítani kezdtem és az évek során gyermekektől kezdve egészen a szépkorúakig, minden korosztálynak volt már szerencsém megmutatni, milyen csodálatos dolog a társastánc.

Mit tartok szem előtt az óráim során?

A legfontosabb szempont számomra, hogy a tanítványaim jól érezzék magukat. Ha kell lassabban, ha kell, gyorsabban haladunk, a célom, hogy úgy menjen haza mindenki az órám után, hogy izgatottan várja a következőt. Közhelynek tartom, ha valaki azt mondja, "botlábú." Így, vagy úgy, táncolni mindenki tud; valaki persze jobban, valaki kevésbé. Az óráimon közösen, ezer százalékon pörögve dolgozunk azért, hogy mindenki magabiztosan mondhassa: "Én az első kategóriába tartozom!"